Baba fogzási időszaka nem kifejezetten a legkellemesebb periódus a gyermekek fejlődésében. Annak ellenére, hogy a tünetek és a folyamat, mint szinte minden esetben eltérőek lehetnek, ennek ellenére néhány ismertetőt szeretnénk összefoglalni számotokra, Mivel a WaterWipes weboldal reklámtevékenységet nem folytat egyéb termékek esetében, így ebben a WaterWipes Blogban esetlegesen megjelenő termékek véleményeken alapulnak, így mindenki eldöntheti mit próbál ki. Pontosan ide kapcsolódva örülnénk, ha Ti is megosztanátok véleményetek és tapasztalataitokat. Mi vált be, mi volt a legrosszabb vagy bármilyen praktikát, amely kapcsolódhat mostani WaterWipes Baba Mama Blogunkhoz, ami nem más, mint a Baba Fogzási időszaka. S természetesen díjazzuk is azokat, akik megosztják véleményüket velünk a fogzást illetően. Írd meg nekünk hozzászólásban a mostani blogunk alá a weboldalunkon és mindenki számára WaterWipes kedvezményt biztosítunk! Ezzel is segíthetünk mindenkinek, aki segítséget keres ebben a kifejezetten nehéz időszakban.

Mikor kezdődik a fogzás és melyek lehetnek a tünetek?

Bizonyos tekintetben a fogzás már korábban elkezdődik, mint azt mi észleljük, azonban a látható jelek a 4. és 7. hónap között jelentkeznek. Érdekes tudni, hogy minden kisbaba 20 tejfoggal születik meg, azonban ezek pár hónapig még rejtve maradnak, de mint minden esetben itt is van kivétel, hiszen olykor már foggal születik a kisbaba. A nagy átlag tekintetében az első fog a 6. hónap környékén jelenik meg. Természetesen ne legyünk megijedve, ha csak a 8. hónapban érkezik az első fogacska. Abban a tekintetben sincs szabály, hogy a fogzás minden baba számára fájdalmas kell legyen. Többen állítják, hogy a lányok számára könnyebben elviselhető. Azonban ez nincs alátámasztva.

Néhány gyakori tünet:

  • Aktív nyáltermelődés
  • Állandó rágás
  • Kipirosodott arc
  • Széklet megváltozása, hasmenés
  • Hóemelkedés
  • Alvászavarok, gyakrabban ébrenlét, alvás közbeni nyöszörgés
  • Kipirosodott popsi
Baba Fogzási időszaka_3

Néhány Praktika a teljesség igénye nélkül…

Abban biztosak lehetünk, hogy javaslatok sokaságával találkozhatunk amennyiben ismerősöket, rokonokat kérdezünk meg a fogzás kellemetlen érzésének enyhítése végett. Mint minden esetben, azt javasoljuk legyetek körültekintőek és kerüljétek el a sok kemikáliával dúsított fájdalomcsillapítókat, hiszen az bizonyos nem tesz jót az aprócska testnek. Azonban érdemes figyelmesen szelektálni az egyéb bizarr praktikák között is. Ilyenek lehetnek: Alkohollal, borral vagy pálinkával való bedörzsölés. Esetleg dianás cukorka. S még sorolhatnánk.

A gyógynövényes zseléket nagyon sokan választják. Ezek a helyi érzéstelenítőt és gyulladáscsökkentő hatású anyagokat tartalmazó szerek többnyire csak napi 2-3 alkalommal használhatóak, és hatásuk 15-20 percig tart. Addig tehát kiválóak, míg a picit el tudod altatni.

Rágókák, cumi is kifejezetten népszerűek. Ezek közül különösen közkedveltek a vízzel feltöltött rágókák, amelyeket hűtőszekrénybe lehet tenni, és így lehűteni. Ezek amellett, hogy enyhítik a fogzás kísérte kellemetlen érzést, hűsítik a duzzadt ínyt, és remek figyelemelterelők is. Azonban egy a Columbia Egyetemen végzett 2015-ben publikált kutatás szerint ezek használata a 6 hónapos korban jelentősen lassíthatja a beszédkészségek kialakulását.

A szoptatást is az igen hatékony fájdalomcsillapító módszerek közé sorolta. Valóban, a szoptatás a lehető legtermészetesebb fájdalomcsillapító és nyugtató módszer. Ha babád még szopik, érdemes gyakrabban mellre tenni, ha a fogzás nagyon megviselné. Ezzel azonban éjszaka nagyon figyelmesen kell bánni, hiszen gyermekünk ezt megszokhatja. Ahogy megtanulja (s ez igen gyors a picurkák esetében), hogy már akár kisebb nyöszörgésre is már cicit kap, bizony a huncut kis lurkó ezzel könnyedén visszaélhet. Felmerült a kérdés korábban, hogy sok szoptatástól tönkre mehet-e a baba foga? Nem! Az anyatejben lévő tejfehérjék védőréteget képeznek a fogfelszínen, így kifejezetten jótékony hatásúak. Az anyatej egy másik összetevője, az immunglobulin-A szintén védi a fogakat. Emellett a szoptatás az állcsontok fejlődését is jelentősen elősegíti.

Rágni, rágni és rágni…

Ami kifejezetten fontos, hogy engedjük gyermekünket rágcsálni. Természetesen figyeljünk oda rá, hogy olyat, ami veszélyes lehet ne vegyen a szájába. Erre azért is fontos felhívni a figyelmet, hiszen ebben az időszakban már gyermekünk elkezdi felfedezőútjait megtenni. Kúszik-mászik és ami csak útba esik megrágcsálhatja. S ugye ne feledjük el, hogy ilyenkor indulhat el a hozzátáplálás is, amelynek során gyermekünk erőszeretettel rágcsálja a kanálkát, mellyel az új finomságokat adhatjuk nekik. Ezt is engedjük, semmi esetre se rángassuk ki. Fontos, hogy az étkezés élvezet és sikerélmény legyen a számára. Együnk vele, ha tehetjük. Ne feledjük mi is így kezdtük.

Baba Fogzási időszaka_6
Baba Fogzási időszaka_1

Mit tegyünk érte előtte és ha kibujt

A fogakért a kezdetben az Édesanya teheti a legtöbbet. Kiváló, kalciumban dús táplálkozás segít a babának is, hogy jó csontozata legyen. A megfelelő vitaminbevitel (formája és mennyisége) kifejezetten fontos a várandósság időszakában és a szoptatás alatt is.

Ha már kibújtak a fogacskák fontos a tisztítás és ápolás. Elsőnek csak nedves ruhával elegendő a tisztítás. Az aktív és normál fogmosást csak 18 hónapos kortól javasolják. Akkor is csak naponta egy alkalommal, majd kétéves kortól már két alkalommal. Mindenféleképpen jó minőségű fogkefét és csak organikus fogkrémet javaslunk használatra!

Baba Fogzási időszaka_5

Borostyánlánc

Ez a téma önmagában megér egy blogot, de nézzük összefoglalva. Sokan vitáznak róla, hogy átverés vagy sem. A modern orvoslás a mindenféle kémiai anyagoktól hemzsegő gyógyszereket részesíti előnyben, azok aki a természetes és tiszta anyagokban hiszen pont ellentétes véleményen vannak. Tehát elsősorban a saját igazunkat keressük. A borostyán megkövesedett gyanta. Szukcinitnek is nevezik, dörzsölésre sztatikus elektromossággal töltődik. (Az elektron szó a borostyánkő ógörög nevéből származik.) Már az ókorban kedvelt ékkő és fizetőeszköz volt, gyógyhatása miatt nyakláncként hordták. Torokfájásra, felső légúti panaszokra ajánlották. A híres Borostyánút Észak-Európából vezetett egészen az Adriáig. Európában a Balti-tenger partvidékén találhatóak a legnagyobb lelőhelyek. A borostyánkőben gyakran találhatóak apró zárványok, rovarok, vagy növénymaradványok. Ezotériával foglalkozó oldalakon a napfonat csakra köveként és több csillagjegy szerencseköveként is megjelölik. Számos betegséget gyógyít. Felhasználják porrá törve vagy folyadékban áztatva, nyakláncnak, marokkőnek is. A valódi borostyán 100%-ban természetes, gyógyszer-mentes alternatívája a gyógyításnak, a fájdalomcsillapításnak, a nyugalomnak és a békének. Évszázadokon át a fájdalomcsillapítás természetes gyógymódjaként használták, hogy gyors enyhülést biztosítson és erősítse a szervezet saját immunrendszerét. A borostyán gyógyászati tulajdonságainak jelentőségét számos tudományos kutatás bizonyítja. Napjainkban két különböző magyarázat terjedt el arról, hogy miért van nyugtató hatása a borostyán viselésének fogzó gyermekeknél. Az egyik azt mondja, hogy a bőrrel érintkezve a testhő hatására illóolajok szabadulnak fel a borostyánból, melyek a bőrön keresztül felszívódva a véráramba jutnak. A másik nézetet azon tudományos felfedezésekre alapul, amelyek azt mutatják, hogy a borostyánnak elektromágneses aktivitása van, és jelentős mennyiségű organikus, tisztán természetes energiát termel. (Részlet: Free Press Relese (USA) 2008. október 26.). Lényegében a borostyán nyaklánc bizonyosan nem káros, így amennyiben jó forrásból szerezzük be ártani biztosan nem fog.

S a fogápolás kezdete….

Már az első fogacska kibújásakor azonnal kezdjük el a tisztítást. A legegyszerűbb módszer, ha a mutató ujjunk köré tekerünk egy steril, benedvesített gézlapot, és ezzel törölgetjük át a fogacska felületét naponta kétszer. Fogkrémre ilyenkor még nincs szükség. Körülbelül egy éves koráig, amíg nem szeretné maga kipróbálni a saját fogkeféjével, vagy amíg elutasítja azt, a gézes megoldás teljesen megfelelő. Ha már az legtöbb fogacska, illetve a zápfogak is kibújtak, akkor az sk gézből készült dörzsinél mindenképpen jobb megoldás a fogkefe (nagyon puha sörtéjű, kis fejű), amivel a fogak közötti résekhez is hozzá lehet férni.

Addig is mossunk lelkesen fogat a baba előtt, a művelet végén mosolyogjunk elégedetten rá, meg a tükörbe, hogy kedvet kapjon hozzá. Az első születésnapja környékén megvehetjük neki az első saját fogkeféjét is, és elkezdhetünk közösen, egymás mellett fogat mosni, először csak játékból. Bevethetjük a kis barátait is, jöhetnek a plüssök, babák.  Kérjük meg, hogy mossa meg ő a mi fogunkat a fogkefénkkel, és próbáljunk úgy tenni, mintha nagyon élveznénk. Aztán cseréljünk, és mossuk meg mi az ő fogát. Soha ne feledjük el a gyermekünk másol. Mindent, ami csak szembe jön. Amennyiben sokat látja még fogékonyabb lesz így soha ne bújjunk ki a felelőőség alól, hogy a példamutatás a legjobb eszközünk a tanításra.

Sok gyerek fél a hátsó fogak mosásától, mert fullasztó érzésnek tartja, ezért ne azokkal kezdjünk. Először az elülső metszőfogakat mossuk meg, és csak utána menjünk a zápfogak felé, így könnyebb elviselni a gyerkőcnek. Lassan el lehet kezdeni a fogkrém használatát is, de nem kell nagy mennyiség, egy borsónyi, sőt annak a fele is bőven elég, csak mutatóba egy kicsi.

Sok gyerek a fogkrém tömény íze miatt utasítja el a fogmosást, amiben pedig a lényeg nem is a fogkrém, hanem a megfelelő technika és a dörzsölés. Válasszunk fluorid mentes fogkrémet, később konzultáljunk a gyermek fogorvosával, hogy mikor térhetünk át fluoridos változatra. Fontos, hogy a fogkrémet ne nyelje le a gyerek, úgyhogy a művelet során többször köpessük ki vele a felgyülemlett mennyiséget. Azt is nagyon tudják élvezni, ha a csapban van egy célpont (mondjuk egy kis golyó, vagy bármi vízálló), amit le kell köpni.

A gyerekek 3 éves koruk előtt nem tudják elég alaposan megmosni a fogukat. Ha már önállóan végzi is a műveletet, mindenképpen végezzünk utómunkát, és mossuk meg mi is a fogait! Lehet kapni egyes drogériákban fogmosó homokórát, ami pont két perc alatt pereg le, így a gyerkőc láthatja, mennyi idő van még hátra. Egy anyukát is megkérdeztem az ügyben, szerinte jó módszer, ha közben megszámoljuk a fogacskákat, hozzá mondókázva (egy, érik a meggy…), de verselhetünk, dalolhatunk is neki, hogy jobban menjen az idő.