Miért hisztizik a Baba? – Vagy nem hiszti?

Miért hisztizik a Baba

Miért hisztizik a Baba?

Miért hisztizik a Baba?- Vagy nem hiszti? vetődik fel sok esetben a kérdés. Kétségünk ne legyen a Gyermek sokszor “hisztizhet, azonban az esetek egy jelentős számában ez valamiféle kommunikációs próbálkozás. Viccesen mondhatnánk, hogy nem a kisgyermekünk nem ért minket, hanem mi nem értjük amit Ő szeretne közölni. Ahogy kisbabánk napról napra fejlődik, erősödik és már totyogó korba lép azt gondolhatjuk, hogy most már könnyű lesz vele.  De amint eléri a második születésnapját, és mentálisan is fejlett lesz, beköszön a hiszti-dac korszak, amikor is totyogó mosolygós kisbabánk elveszíti a fejét, és jön a hiszti. A hiszti az a probléma, ami a legtöbb szülőt tanácstalanná teszi, s ilyenkor felteszik a három leggyakoribb kérdést: “Mitől lett ilyen hisztis a gyerekem? Hol tanulta ezt a viselkedést? Hogyan szabaduljak meg tőle azonnal?” Ennek jártunk utána a mai WaterWipes blog – ban.

Mi a hiszti tulajdonképpen?

A hiszti nem más mint az indulatkezelés zavara, azaz a kicsi nem képes kezelni az indulatait, és amikor dühös lesz, elveszíti az önkontrollt.  Továbbá a kisgyerek nyelvi készsége még nem elég fejlett ahhoz, hogy kifejezze magát, így a hisztik kommunikációs próbálkozásként is szolgálnak. A legtöbb gyerek esetében csökken a dühkitörések száma, amikor megtanulja szóban kifejezni, hogy mit szeretne, és mit nem, amikor már bővül a szókincse.

Mikor és miért alakul ki a hiszti?

Minden kisbaba sír, ezzel jelzik, ha éhesek, ha fáznak, vagy csak az anya ölelő karjaira van szükségük. A baba élete első félévében még nem hisztizik. De ahogyan nőnek és fejlődnek és a csecsemőből már kisgyermek lesz felfedezi a körülötte lévő világot, de még nem tudja magát kifejezni, egyre több dolgot szeretne önállóan végrehajtani, de még képtelen rá na akkor jön a hiszti. Bár valódi hisztiről inkább csak két-három éves kor körül, a dackorszak beköszöntével beszélhetünk.

A hiszti fajtái lehetnek többek között

Miért hisztizik a Baba?
Baba Hiszti

A hisztinek sok fajtája van. A kisgyerek képes magából kikelve fél órán át is sírva toporzékolni. Van hogy csak egész nap nyűgös és mindenért sír-pityereg, semmi sem jó neki. Van hogy durcásan félrevonul, és nem is lehet hozzászólni. A nyolcadik-kilencedik hónap körül a kicsi legszívesebben egész nap veled lenne. Nem marad meg a kiságyban, alvásidőben sem. Már akkor is ordít, ha a szülő kimegy a szobából. A jelenség neve szeparációs szorongás, ami igen gyakran vezet hisztihez. A csecsemő rájön, hogy te és ő két különálló lény vagytok. De a memóriája még igen fejletlen, minden olyan alkalomkor, amikor kikerülsz a látóteréből, egyfajta elszakadásként él meg, mintha elveszítene….ezért az összes lehetséges módon, adott esetben hisztivel reagál rá.  Akkor is hisztivel reagál ha fáradt és emiatt veszti el az önkontrollt (ez nem csak akkor fordul elő, amikor a kicsi álmos, hanem akkor is, ha olyan helyen vagytok, ahol túl sok inger éri, ahol sok ember veszi körül, ilyenkor az idegrendszere “elfárad”) De a szakpszichológia kétféle hisztit különít el. Egyik az a Distressz típusú hiszti amikor is a kisgyerek szervezetében erőteljes érzelem hatására (nem kapja meg a kiszemelt sütit, vagy játékot) megemelkedik szervezetében a stresszhormonok szintje. Együttérzésre és megnyugtatásra van szüksége. Ilyenkor nem használ, ha magyarázkodni kezdünk vagy érvelni próbálunk. Olyan zavart állapotban van, hogy nem képes figyelni ránk és beszélni sem, megszűnik a külvilág számára csak a kaotikus érzéseit tudja levezetni a hiszti formájában. A másik hiszti típus az úgynevezett Kis- Néró hiszti: Olyankor gyermekünk irányítani, kontrollálni szeretne bennünket. Ebben az esetben tud beszélni és határozottan meg tudja mondani, hogy mit akar. Erőszakosan akarja elérni, amit akar. Könnyeivel akar ránk hatni elérni amit szeretne, bízva, hogy szülei megsajnálják. Egyfajta érzelmi zsarolás is ez. Ilyenkor ne beszéljünk a gyermekünkhöz, mert minden egyes szó megerősítés számára. A humor jó eszköz lehet azt üzenjük vele a gyereknek, hogy nem vesszük komolyan a parancsolgatást. Néha a két hiszti felváltva jelentkezik, fontos, hogy különbséget tudjunk tenni közöttük, mert másfajta viselkedést kíván meg tőlünk gyermekünkkel szemben. 

A hiszti kezelése
A hiszti Kezelése
Miért hisztizik a Baba

A hiszti kezelése…mert bizony lehet és kell is kezelni

Amit szülőként tehetsz: beszélj hozzá kedvesen, gyengéden, így nem lesz idegesebb, nyugodt hangodtól ő is megnyugszik. Ha a kisgyermeked erősen karjaidba zárod, amint közel érzi magát hozzád megnyugszik. Ne feledd, hogy egy babával nem lehet ésszerűen kommunikálni egy hiszti vagy dühroham alatt. Engedd, hogy magától, megnyugodjon ami előbb utóbb bekövetkezik. Maradj nyugodt, bár tudom nem könnyű az adott helyzetben! A kisgyerekek gyakran utánozzák a szüleiket, tehát próbálj minél nyugodtabb maradni! Így a baba is ehhez fog alkalmazkodni. Ne változtasd meg a döntéseset a hiszti következében! Fontos, hogy a kisgyerek azt tanulja meg, hogy a hiszti nem old meg semmit, nem befolyásolja az eseményeket. Ha a kisbaba mérges, mert nem adsz neki sütit, ne változtasd meg a döntésedet, mert ezzel csak azt erősíted meg, hogy hisztivel bármit elérhet. Szabály! el kell dönteni, hogy mit engedünk meg és mit nem. Beszélj hozzá akkor is, ha másik szobában tartózkodsz, hogy tudatában legyen a jelenlétednek. Az is megoldás ha járókáját mindig a lakás arra a pontjára költözteted, ahol éppen vagy, és miközben pl. főzöl, folyamatosan beszélsz hozzá. Ha például vásárlás közben tör csemetédre a dühkitörés fontos, hogy ne vegyél tudomást a hisztiről – ha reagálsz rá, gyermeked rájön, hogy ezzel felhívhatja magára a figyelmet. Emellett a hiszti egyre tovább tart majd, mert tudja, hogy rövid idő elteltével úgyis beadod a derekad, és az lesz, amit ő akar. Fontos a kommunikáció, beszéljük meg vele érzésit.

Mit tehetünk ha beindult a hiszti?

Ha kitör a hiszti, ne ilyenkor próbáljuk nevelni, hiszen úgysincs semmi értelme megmagyarázni a magán kívül levő kisgyereknek, hogy most éppen téved, és, hogy mi lenne ilyenkor a helyes cselekedet.  Ne kiabáljunk a gyerekre! Tovább gerjeszthetjük a hisztit, ha ingerülten rákiabálunk, hogy hagyja már abba a hisztit. Hogy hogyan viselkedünk egy adott konfliktushelyzetben, minta lesz a gyerek számára. Mert ha kiabálunk veszekedünk a gyermekünkkel, hogy hagyja már abba az ordítást, azzal pont arra mutattunk neki példát, hogy a kiabálás teljesen elfogadott reakció, ha nem tudunk mit kezdeni az érzelmeinkkel. Ne büntessük a kicsit csak azért mert hisztizik. Sokan hagyják egyedül a szobájában a hisztiző csemetét ami szintén nem jó megoldás, úgy érezheti, hogy elhagytuk. Ha büntetjük, vagy esetleg rácsapunk egyrészt a szülői tekintélyünket tesszük kockára, másrészt pedig biztosak lehetünk abban, hogy a kapcsolatunk elveszti stabil alapjait. Valljuk be, hogyan érezzük magunkat. Mondjuk el, hogy minket most nagyon bánt ez a helyzet, hogy feszültek lettünk tőle, ezzel kizökkentjük a kicsit a hisztiből. Ne hagyjuk magunkat zsarolni! Előfordulhat , hogy gyermekünk hisztizni kezd, ha nem kapja meg a boltban a kiszemelt csokit, vagy játékot. Abbahagyom a hisztit ha megkapom a csokit, gondolja. Fontos, hogy határozottak legyünk, és ne enyhüljünk meg, a kicsi egyből megérzi. Ne engedjünk az érzelmi zsarolásnak. Felejtsük el azt is, hogy a hisztiző gyereket tárgyi ajándékkal, édességgel, vagy kiváltsággal vigasztaljuk! Ezzel csak a hisztijét erősítsük meg. Figyeljünk arra milyen a családi légkör, van -e vita esetleg párunkkal , ez is frusztrálhatja csemeténket, és hisztiként jelentkezhet nála a bizonytalanság. A legfontosabb amit gyermekünknek adhatunk a törődésünk és szeretetünk. Ha a hisztirohamok 3 éves kor után sem szűnnek forduljunk szakemberhez.

Tetszett a WaterWipes Blog

Ha érdekesnek találtad a cikket oszd meg ismerőseiddel vagy böngéssz a többi WaterWipes Blog írásban. A WaterWipes babaszoba és Baba Mama blog további érdekességeket kínál. Természetesen nem feledkeztünk meg az Édesapákról sem, így Neki is kínálunk olvasnivalókat. S miként kapcsolódik a WaterWipes a hisztihez. Bármilyen hihetetlen sok esetben a legkézenfekvőbb megoldás ha kizökkentjük a csemeténket a kedvesnek semmi esetre sem mondható hisztiből. Így egy WaterWipes törlőkendő is megoldás lehet, amennyiben lágyan áttöröljük a kis arcocskát, ezzel meglepve és megnyugtatva egyszerre Gyermekünket. Persze praktikák sokasága van, de a legfontosabb minden esetben a nyugalom, hiszem mi már tudunk logikusan gondolkozni, Gyermekünk még csak üzenni, kommunikálni szeretne. Segítsünk nekik!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldal használatának folytatásával elfogadja a cookie-k használatát. (INFO)

A weboldal cookie-beállításai "cookie-k engedélyezésére" vannak beállítva, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújtsák. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt anélkül, hogy megváltoztatná a cookie-beállításokat, vagy az "OK" gombra kattint, akkor beleegyezik ezek használatába.

BEZÁR